Család
fotózás

Családok, kismamák, babák fotózása műteremben, valamint saját otthonban, vagy akár kültéri környezetében is, ami fotókönyvben kiváló ajándék pároknak, szülőknek, nagyszülőnek.

Szerintem az egyik legjobb lehetőség ennek kibontakoztatására egy gyermekről vagy egy család meghitt pillanatáról elkészíteni egy örök emléket, egy fotót. Manapság sokan sokféleképpen rögzítik a jelent, de vajon örök érvényű lesz e egy akármilyen kép? Nem hiszem. Szerintem mindamellett, hogy profi technikával készül, a képnek érzelmeket is kell közvetítenie. Elkapni egy-egy ilyen pillanatot nem is olyan könnyű, mint azt sokszor az ember gondolja. Biztos érezte már, ez milyen jó kép lett volna ha…

Az az én feladatom, hogy ez a “ha” minél kevesebbszer forduljon elő, és helyette csupa olyan szép fotóval töltsük fel a család egyre vastagodó fotó albumát, amire öröm lesz majd az évek múlásával ránézni, sőt másokkal megosztani. A családról, a gyermekünkről készült képek mind olyan apró szeletei a családunk történelmének, ami egyszeri és megismételhetetlen.

A baba és család fotózása számomra nem munka, hanem élmény. Részévé válni egy kis időre egy gyermek, egy boldog család életének kitüntető érzés és jó lehetőség, hogy ismét valami egyedit, kreatívat, valami örökérvényűt  hozzak létre. Alig várom, hogy az ön életének is ilyen részese lehessek!

Képenkénti fotózás

Az ajánlat tartalma:

  • Teljes sorozat lefotózása stúdióban, kültéren vagy otthon
  • A kiválasztott képek utómunkázva digitálisan, nagy felbontásban, letölthető formában

Kültéri vagy otthoni vagy stúdió sorozat

Az ajánlat tartalma:

  • Egy, másfél órás sorozat lefotózása kültéren, otthon vagy stúdióban.
  • Az összes elkészült kép utómunkázva digitálisan, nagy felbontásban, letölthető formában
  • Képszámtól független fix ár

Akciós családi csomag

Az ajánlat tartalma:

  • Egy, másfél órás sorozat lefotózása kültéren, otthon vagy stúdióban
  • Az összes elkészült kép utómunkázva digitálisan, nagy felbontásban, letölthető formában
  • 20X20cm-es 30 oldalas fotókönyv a legjobb képekből
  • Képszámtól független fix akciós ár